YouTube Facebook


nagyito Nagyításhoz klikkeljen a képre


REFERENCIÁINK

<< előző | következő >>

V. Káli Akadémiai Napok
Salföld | 2019. június 14 -16.


A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának rendezésében ötödik alkalommal került sora a Káli Akadémiai Napok megrendezésére. A kezdetben összakadémiai programból a fent jelzett Tagozat teremtett hagyományt. A rendezvény központjába idén a Tisztelet a 180 éves fotográfiának címmel a Faluházban megrendezett kiállítás állt, amely az 1830-as években formálódó fotógráfiára, fotóművészetre emlékezett. 

 

A kiállítást Haris László nyitotta meg, s Lachegyi Imre barokk duója teremtett hozzá zenei hangulatot. Szabó Ágnes Erzsébet festőművész Piktogram ikonok című társkiállítását Kovács István nyitotta meg. Ezzel az a tradíció is folytatódott, miszerint egy helyi képzőművész is bemutatkozási lehetőséget kap.

 

A fotóművészeti kiállításhoz kapcsolódott Török László Fotópoézis című albumának bemutatása, amelyre Kincses Károly fotóesztéta, Zalán Tibor költő, valamint Harnóczy Örs fotóművész és Haris László fotóművészek részvételével került sor. A kialakult beszélgetést Gulyás Gyula filmrendező moderálta.

 

A fotográfiai tiszteletadáshoz még hozzátratozott Mosberger Róbert vándorfényképész kétnapos folyamatos camera obscurás felvételezése és cianotipiák elkészítése, amely nagy érdeklődés kíséretében zajlott.

 

Június 15-én Zágoni Bálintnak két, Janovics Jenő munkásságát és emlékét megidéző filmjének – Janovics Jenő, a magyar Pathé és A Sárga csikó nyomában – bemutatására került sor. E filmek „hősének” sorsa megrendítette a jelenlévőket, s a megrendülés forrása az a közösségi amnézia, amely ennek az áldozatkész kultúrateremtő és kultúramentő embert övezi. A következtetés munkára sarkall, s feladatot fogalmaz meg a MMA számára is.

 

Bicskei Zoltán új kisjátékfilmjének vetítését követő beszélgetés – A magyar mozgókép anyanyelv körül – összegzéseként megfogalmazódott egy, a témával kapcsolatos konferencia megrendezése igénye, terve.

 

Munkára serkentő hangulatot teremtett a Dresch kvartett esti koncertje is.

 

A Káli Akadémiai Napok záró rendezvénye a tíz éve elhunyt Balaskó Jenő emlékének szentelt irodalmi matiné volt, amelyet Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitott meg, s előadói Kovács István és a költő életművét barátságuk okán is figyelemmel kísérő Bukovits Klára volt. Felmerült, ideje volna a méltatlanul elfelejtett kitűnő költő gyűjteményes kötetének kiadása.

 

A rendezvény sikerességének, hasznosságának élményével és tudatában távoztak a résztvevők.

 

P R O G R A M

 

2019. június 14. / Péntek

 

08:30 / Busz indulása az MMA elől

 

11:00 / Érkezés Salföldre a Pajta Galériához. A vendégeket Török László fogadja.

Szálláshelyek elfoglalása.

 

13:00 / Ebéd a Pajta Galériában. Előtte köszöntőt mond Fábián Gusztáv polgármester.

 

15:30 / Kiállítás a Faluházban a fotográfia 180. évfordulója alkalmából

Megnyitja: Haris László fotóművész

Lachegyi duó zenél

 

16:30 / Könyvbemutató a Pajtában

Török László Fotopoézis című albumának bemutatója a szerzők, Kincses Károly fotóesztéta, Zalán Tibor költő, Harnóczi Örs fotóművész-könyvtervező részvételével

Moderátor: Gulyás Gyula filmrendező

 

18.30 / Borkóstolás és vacsora a Váli pincészetben, Badacsonyörsön. Lachegyi duó zenél.

 

2019. június 15. / Szombat

 

08:30 / Reggeli a Pajta Galériában.

 

09:30 / Filmvetítés a Faluházban (vetítendő filmek egyeztetés alatt)            

13:30 / Ebéd a Pajta Galériában. Dresch Mihályék zenélnek.

 

14:30 /  Vitafórum 

Téma: magyar mozgóképi anyanyelv (Bicskei Zoltán felvetése alapján)

Láttam című 20 perces film vetítése és beszélgetés

Dresch Mihályék zenélnek.

 

18.:30 /  Vacsora a Pajta Galériában. Dresch Mihály zenél.

 

2019. Június 17. / Vasárnap

 

08:30 / Reggeli a Pajta Galériában.

 

09:30 / Irodalmi matiné - Balaskó Jenő emlékezete (avantgárd költő, 10 éve hunyt el)

Az MMA Irodalmi Tagozata tagjainak közreműködésével

Koordinátor: Kovács István, Szentmártoni János

 

13:00 / Ebéd a Pajtában

 

15:30 / Visszaindulás Budapestre